Sajnálatos módon, rövid történelme alatt Balánbánya nehéz erőfeszítésekkel küzdött meg, keletkezésétől kezdve, azaz 1967 óta. Mono-indusztriális helységként, a rézbányák bezárása óta, a helyi hatóság előzmény nélküli válsággal szembesült.

Abban a helyzetben találta magát, hogy a tartomány gazdasági és társadalmi szempontból való fennmaradására keressen alternatívákat. Ebből az okból kifolyólag, valamint mivel értjük a stratégiai tervezés fontosságát a helyi fejlesztési folyamat ábrázolásában, azzal a megjegyzéssel, hogy a kormány beavatkozása szigorúan szükségesnek bizonyul ebben a folyamatban, kezdeményeztük a helyi fejlesztési stratégia felülvizsgálati és frissítési lépést, mely a jelen pályázatot eredményezte.

Köszönetet mondunk finanszírozóinknak és egyben reményünket fejezzük ki, hogy a tervezési folyamat végett, továbbá támogast nyerünk finanszírozási források bevonására, melyek biztosítani fogják az általunk kidolgozott stratégia telepítési összetevőjét.

Végül kifejezem bizalmamat, hogy együtt sikerülni fog.

Tisztelettel,
Mereş Mihai - Balánbánya Város polgármestere