Otthon → Célcsoport

A pályázat célcsoportját, akit a projekt telepítése és eredményei közvetett módon érintenek, Balánbánya város helyi közigazgatása képezi, azaz az alárendelt intézmények (tanügyi, egészségügyi, közszolgálati és közmű szolgáltatási intézmények) és ezek alkalmazottai, szerződött személyzet és hivatalnokok, a következők szerint:

  • vezető személyzet: 15 fő, melyből 11 szerződött személy és 4 hivatalnok;
  • végrehajtó személyzet: 27 fő, melyből 11 szerződött személy és 16 hivatalnok.

Említett 42 fő közvetett módon vesz részt a város fejlesztési stratégiájának felülvizsgálati, frissítési és utólagos telepítési folyamatában.

Közepes és hosszú távra a célcsoportot közvetlen módon pályázatunk telepítésének és eredményeinek pozitív hatása éri, mely célcsoportot helyi közösségünk teljessége képezi, azaz 7902 lakos.

Említett 42 alkalmazott a pályázat keretén belül szervezett oktatási és/vagy szakképzési tanfolyamokon vesz majd részt.

Tanfolyamra kiválogatott (polgármester elrendelése által) vezető és végrehajtó személyzet képzésének jelentősége maximális, mivel a fenntiekben megnevezett igazgatóságok és intézmények szakmai teljesítményeinek növekedése szigorúan szükséges, a tevékenység megfelelő lebonyolítása érdekében, a helyi közigazgatás által nyújtott szolgáltatások teljesítőképességük és minőségük növekedésére.

Ugyanakkor, a szakképzés jellege és a tanfolyamokon résztvevő személyzet kiválasztása figyelembe veszi az intézmények fenntarthatóságának biztosítását, és amennyire lehetséges, ezek tevékenységeinek, nevezett irányainak fejlesztését, európai pénzügyi eszközök használata által, valamint külföldi finanszírozási pályázatok kidolgozása és telepítése által (amennyiben eddig az ilyen forrásokat csak szórványosan kaparintották meg).

Egyben, megemlítjük, hogy figyelembe vesszük a vezető és végrehajtó személyzet jelen pályázat keretén belül ajánlott tanfolyamokon való résztvétel célszerűségének komoly elemzését, megfontolva azt a lehetőséget, hogy egyes személyek több tanfolyamon és képzésen vegyen részt (mely oknál fogva a tevékenységi grafikon kialakításakor elkerültük ezek időbeli egybeesését).

Egyben, a tanfolyamokra és képzésekre kiválasztott vezető és végrehajtó személyzetet a stratégia frissítési munkacsoportokba kooptáljuk, ez lesz majd jelen pályázat jelentős tevékenységeinek előmozgatója és telepítője (ebben az esetben, a helység fejlesztési statégiájának kidolgozása és utólagos telepítése, döntéshozatali kapacitás nővelése, közpolitikák fejlesztése, intézményen belüli partneri viszonyok létrehozása).

A célcsoportot képező 42 fő származási intézménye és igazgatása:

  • Balánbánya Város Polgármesteri Hivatala,
  • Liviu Rebreanu Líceum,
  • Geo Bogza Általános Iskola,
  • 1. Számú Általános Iskola,
  • Gyopár és Szentjánosbogár Óvodák,
  • 1-3 év közötti Gyerekek Napközi Központ,
  • Családon belüli erőszak áldozatait fogadó sürgősségi központ
  • Városi Művelődési Ház,
  • Városi sporttelep,
  • Iskolai Orvosi Rendelő,
  • Városrendezési és Övezet Berendezési Szolgálat,
  • •Szociális Szolgáltatás ás Gyámhatósági Szolgálat,
  • Pénzügyi-Könyvviteli Szolgálat,
  • Európai Beilleszkedési Iroda,
  • Munkaerő Iroda.